#finn oktatás


Repedezik az eddig élenjárónak tartott oktatási rendszer – vége a „finn csodának”?
 

Repedezik az eddig élenjárónak tartott oktatási rendszer – vége a „finn csodának”?

A legutóbbi PISA-vizsgálaton szinte minden ország teljesítménye nagyot zuhant, ez alól nem kivétel az előző évtized legjobb eredményeit produkáló Finnország sem. A Finn Oktatáskutató Intézet kutatóját kérdeztük az okokról és a tanulságokról, valamint arról, hogy miben különbözik a finn közoktatási rendszer a magyartól. Fenyvesi Kristóf úgy véli, Magyarországon az iskolarendszert is úgy próbálják vezetni, mint egy pártot, így a diákok és a tanárok is a politika túszaivá váltak.


„Nem kell még temetni az iskolát”
 

„Nem kell még temetni az iskolát”

El kellene felejteni, hogy az iskola pusztán azért van, hogy egy szakmára felkészítse a gyerekeket, helyette az oktatásnak arra kellene fókuszálni, hogy a mai gyerekek (minden gyerek!) jóllétben, boldogságban éljen. Magyarország ettől a gondolkodástól olyan távol van, mint a finn pedagógusképzés a hazaitól. Ott tízszeres a túljelentkezés, itt lasszóval sem találni tanárjelöltet.

B.I. B.I.

Fülke Extra:
 

Fülke Extra: "Finnországban az oktatás nem politikai játszma"

Hogyan lett nemzetközi példa a finn oktatásból? Közéleti podcastunk videós különkiadásában Pihla Meskanen oktatási szakértő, az Arkki építészeti-oktatási program megalkotója volt a vendégünk, aki nemcsak arról mesélt, hogy mit tanulhatnak, most már Magyarországon is, a diákok a világról az építészeten keresztül, hanem arról is, milyen szemléletváltás kellett ahhoz, hogy Finnország oktatási és innovációs központ legyen Európában.

hvg360 hvg360





Egy rossz tanulónak köszönhetik, hogy számítógépes játékkal is tanulhatnak
 

Egy rossz tanulónak köszönhetik, hogy számítógépes játékkal is tanulhatnak

A Magyarországon is az egyik legnépszerűbb számítógépes játékot, a Minecraftot nem csak „kockulásra”, hanem valós, hatékony és élvezetes iskolai tanításra is fel lehet használni. A finn Santeri Koivisto a Brain Bar Budapesten mutatta be az általa kifejlesztett és egyre több országban használt MinecraftEdut. Itthon még nem nagyon terjedt el, pedig hatékonysága megkérdőjelezhetetlen.

Gócza Anita Gócza Anita


Egy ország, ahol a tanárok megbíznak a kormányban
 

Egy ország, ahol a tanárok megbíznak a kormányban

Oktatási rendszerükben gyakorlatilag nincs szóbeli feleltetés, kevesebb a bemagolandó tananyag, és mégis, a finn gyerekek rendre lekörözik magyar társaikat a PISA-felméréseken. A "finn csoda" titka, hogy a gyerekek minden lehetséges segítséget megkapnak, hogy igényeiknek megfelelően haladjanak a tanulásban. A világszínvonalú technikai felszereltség sem csak az elitintézmények kiváltsága, még a legeldugottabb iskolákban is alapértelmezett például, hogy van wifi.

Mizsur András - Presér Ágnes Judit Mizsur András - Presér Ágnes Judit

Vekerdy: Semmi szükség alsóban mindennapos tornaórára!
 

Vekerdy: Semmi szükség alsóban mindennapos tornaórára!

A népszerű pszichológus és író, Vekerdy Tamás mindig is a magyar oktatási rendszer nagy kritikusai közé tartozott, azonban legfrissebb interjújában érezhetően türelme végére ért 80 éves korára. Meglátása szerint a jelenlegi szisztéma egyetlen értelme a spórolás mellett, hogy felülről egyetlen gombnyomásra működjön a rendszer, melyet jelenlegi minőségében egyenesen nemzetrontónak tart.

hvg.hu hvg.hu

Miért a finn iskolák a legjobbak a világon?
 

Miért a finn iskolák a legjobbak a világon?

A tavalyi évben több mint száz külföldi delegáció járt Helsinkiben, ők mind arra keresték a választ, hogy vajon a finn iskolás gyerekek mitől teljesítenek mindig és látványosan jobban a nemzetközi felmérésekben, mint más országok tanulói – írja a BBC internetes portálja.

unknown unknown